Artur Clark eljátszott a gondolattal, hogy a Föld belsejében élet van. Más mint a miénk.

Artur Clark Tüzek a mélyben

Scifi történet a Galaktika 1975 évi kiadásában. Fordította Árokszállásy Zoltán

Meghökkentő fikció

Már nem érdekel a szócséplés. Már nincs időm felesleges szövegekre. Csak a lényeget akarom.
A történet kivonat.

1.oldal

- Ez érdekelni fog téged -mondta Karn elégedetten.
- Nézz csak bele!
Áttolta az asztalon az iratokat.
Én már sokadszor elhatároztam, hogy az áthelyezését fogom kérni. Vagy az enyémet.
- Miről szól? -kérdeztem unottan.
- Hosszú jelentés egy bizonyos dr Matthewstől a tudományügyi miniszternek.
Meglobogtatta az iratot.
- Olvasd csak el!
Minden érdeklődés nélkül olvasni kezdtem. Pár perc múlva felnéztem, és kelletlenül beismertem :
- Lehet, hogy kivételesen igazad van.
Aztán végig olvastam.

Kedves Miniszter úr!

Kérésére küldöm a jelentésemet Hancock professzor kísérleteiről, melyek oly váratlan és különleges eredményekre vezettek. Tudom, hogy kevés az ideje, ezért tömören vázolom Hancock professzorral való kapcsolatom történetét.
1955-ig Hancock professzor a Brendon Egyetem elektromérnöki tanszékén tanított, innen kapott bizonytalan időre kutatási szabadságot. Munkatársa a néhai dr Clayton volt, az Energiagazdálkodási Minisztérium egykori főgeológusa. Közös kutatásukat a Paul Alapítvány és a Királyi társaság finanszírozta.
A professzor a szonart akarta pontos kutató eszközzé fejleszteni. A szonar egy radarhoz hasonló, de hanghullámokkal dolgozik. A denevérek sikerrel használják rovarok és akadályok kitapogatására éjszaka.
Hancock professzor elképzelése az volt, hogy rendkívül erős, szuperszonikus rezgéseket bocsát a föld mélyébe, és a visszaverődő hullámok segítségével megpróbálja feltérképezni a lenti rétegeket, mintegy röntgenfelvételeket készítenek.
1957-ben a két tudós már elért részeredményeket, de anyagi forrásaik kimerültek. A következő évben a kormányhoz fordultak nagyobb összegű támogatásért, amit meg is kaptak, azóta figyelemmel kísértem a kutatást.
Maga a kísérleti berendezés meglehetősen bonyolult, de működési elve egyszerű.
Rövid, de nagy rezgésszámú szuperszonikus hullámokat kelt egy speciális adó segítségével, mely állandó forgást végez egy nagy fajsúlyú szerves folyadékkal töltött medencében.
Az így keletkezett sugár behatol a földbe és a radarhoz hasonlóan visszhang után tapogat.
Egy késleltetett áramkörrel szétválasztja a különböző viszhangokat és megjelennek a képek a vizsgált rétegről egy képernyőn.
Hancock professzor felszerelése még kezdetleges volt, mikor először találkoztam vele, de képes volt megmutatni a földkéreg eloszlását pár száz lábnyi mélységben.
Például tisztán láttuk a közelben lévő metróvonalat.
A professzor főleg a szuperszonikus kitörések nagy intenzitásának köszönhette sikerét.
A több száz kW -os energiát csaknem teljes egészében a földbe tudta irányítani. Nem volt tanácsos az adó közelében tartózkodni és észrevettem, hogy a talaj nagyon felmelegedett körülötte és a bogarak is elpusztultak a környéken.
Dr Clayton 1960-ban motorbalesetben meghalt, ami nagy veszteség volt a kutatás számára.
Dr Clayton mindig is jó hatással volt a professzorra, akit egyébként nem érdekelt a kutatás gyakorlati alkalmazhatósága.

2.oldal

Nem sokkal később a professzor szemlélete határozottan megváltozott, és elárulta milyen új ambíciók fűtik.
Megpróbáltam rábeszélni, publikálja az eddigi kutatási eredményeket, de ő több időt kért.
Élénken emlékszem rá, milyen különös nyomatékkal beszélt.
- Belegondolt már valaha -kérdezte, -milyen is belülről a Föld? Bányáinkkal és kutainkkal épp hogy csak megkarcoltuk a felszínét, ami pedig a felszín alatt van, az éppolyan ismeretlen, mint a Hold tulsó oldala.
Namármost tudjuk, hogy a Föld szokatlanul sűrű. Talán a mag fémből van, de erre nincs bizonyíték. Már tízméternyi mélységben is a nyomás harminc vagy több tonna négyzethüvelyenként, a hőmérséklet pedig több száz fok.
Különös, hogy az űrt már kutatjuk, de a lábunk alatti pokolhoz nem jutottunk közelebb. Pillanatnyilag két mérföld mélységből kapok felismerhető visszhangokat, de remélem, hogy pár hónapon belül ki tudom hozni az adóból a 10 MW-ot. Ezzel az energiával már tíz mérföldet is be lehet pásztázni, és itt még nem akarok megállni.
Hatása alá kerültem, de szkeptikus is voltam.
- Ez mind rendben van -mondtam, -de minél mélyebbre megy, annál kevesebb lesz a látnivaló. A nyomás miatt lehetetlen további üregek létezése, és egypár mérföld után már csak egyre sűrűsödő homogén masszát talál.
- Nagyon valószínű. De technikai szempontból ez is fontos lehet. Majd meglátjuk, ha odaérünk. -mondta a professzor.
Ennek már négy hónapja, tegnap pedig láttam az újabb kutatás eredményét.
Mikor meghívásának eleget tettem, láttam, hogy nagyon izgatott.
Megmutatta tökéletesített felszerelését, és kiemelte az új vevőkészüléket a fürdőből. Érzékenysége jelentősen megnőtt, kétszeresére növelte a hatósugarát. Néztem a lassan forgó acélkeretet és arra gondoltam, hogy olyan régiókban jár, amit az ember nem érhet el soha.
Beléptünk a helyiségbe ahol a vevőkészülék állt, a professzor elhallgatott. Bekapcsolta az adót, és bár tőlünk százyardnyira volt, mégis éreztem valami bizsergést. Bekapcsoltam a mélység ellenőrzést, és a metróra irányítottam. A képernyőn tisztán kirajzolódott a vonala. Míg figyeltem, hirtelen mintha köd borította volna be, és tudtam, hogy egy szerelvény halad át.
Folytattam a leereszkedést, és Dr Clayton táblázatából tudtam, hogy milyen üledékrétegen haladunk keresztül. Láttuk azt az agyagréteget, amely a város artézi vizét tartja fogva. Ezt elhagyva már egy mérföld mélységben jártunk.
A kép tiszta volt, bár kevés látnivaló akadt, itt már a talaj szerkezete alig változott.
A nyomás ezer atmoszféra volt, itt már nem létezhet nyitott üreg, ami megtöri az egyhangúságot.
Már hatalmas területet lehetett látni, több mérdöldnyi nagyságban. Egy pillanatra elkapott a tériszony amint belegondoltam, micsoda mélységbe bámulok lefelé.
Nem hiszem, hogy most már valaha is egészen szilárdnak érzem a földet a lábam alatt.
A nyomás már a vizsgált mélységben harminc tonna volt négyzethüvelyenként.
- Professzor úr -mondtam -gratulálok. Ez csodálatos teljesítmény. De azt hiszem most már elértük a magot. Nem valószínű, hogy a központig lenne még bármi változás.

3.oldal

Szája enyhén torz mosolyra rándult.
- Folytassa csak, még nem ért a végére.
Volt a hangjában valami megdöbbentő és ilyesztő.
Áthatóan néztem rá egy pillanatig.
Mennyi a hatósugara ennek a berendezésnek? -kérdeztem.
- Tizenöt mérföld -mondta kurtán.
Kiváncsi voltam honnan tudja, mert az utolsó kivehető vonalat nyolc mérföld mélységben láttam. Mégis folytattam a hosszú zuhanást a kőzeten át. A tapogató egyre lassabban forgott, míg végül öt perc kellett egy teljes fordulathoz.
Aztán hirtelen nagyon halvány jelek kezdtek megint mutatkozni a képernyőn. Előre hajoltam. Vajon ezek lennének a Föld vasmagjának első nyomai? A tapogató nagyon lassan fordult, majd még egyet, aztán..
Felugrottam a székemből, felkiálltottam: - Atyaúristen !
Percekig nem jutottam szóhoz, addig a tapogató még egy teljes fordulatot tett, és én mereven álltam a döbbenettől.
A képernyőn halvány vonalak rácsozata tűnt elő, hogy a végén egy teljesen szimmetrikus minta alakuljon ki.
Aztán megszólalt a professzor, természetellenesen nyugodt, halk hangon.
- Azt akartam, hogy a saját szemével lássa, mielőtt bármit mondanék. A kép amit lát, most harminc mérföld átmérőjű, és a rácsok hossza két-három mérföld lehet. Nézze csak, a függőleges vonalak összetartanak, és a vízszintesek ívben meghajlanak. Egy koncentrikus körökből álló hatalmas építménnyel állunk szemben, melynek középpontja tőlünk több mérföldre északra lehet, valószínű Cambridge térségében. Hogy a másik irányban milyen messze nyúlik, azt csak találgathatjuk.
- De hát mi ez?
- Valami mesterséges építmény, ez biztos.
- De ez lehetetlen. Tizenöt mérföld mélységben?
A professzor ismét a képernyőre mutatott.
- Higgye el, megpróbáltam -mondta, de sehogy sem tudom elhitetni magammal, hogy ez a természet műve. Három napja fedeztem fel. Egy tucat elméletet állítottam már fel, de mindig visszatérek egyhez. Tudjuk, hogy a nyomás odalent nyolc-kilencezer atmoszféra lehet, a hőmérséklet pedig akkora, hogy a kőzetet is megolvasztja. Tegyük fel, hogy van élet ott lenn. Nem szerves életre gondolok, hanem olyanra, amely részben sűrített anyagra épül, amelyben elektronhéj egyáltalán nincs, vagy csak itt-ott fordul elő. Az ilyen teremtmények számára a tizenöt mérföld mélységben lévő kőzet nem jelent nagyobb ellenállást mint a víz. Hozzájuk képest mi, a mi világunkkal testetlen szellemek vagyunk csupán.
- Akkor az, amit itt látunk ..
- Város, vagy annak megfelelője. Látta mekkora. Ennek alapján fogalmat alkothat a civilizációról amely építette. Az általunk ismert világ, az óceánok, kontinensek, hegyek csak finom ködfelhő, ami olyasmi körül lebeg, ami a mi értelmünket meghaladja.
Mindketten hallgattunk.

4.oldal

- Tegyük fel, hogy önnek igaza van -mondtam -de akkor miért nem léptek velünk kapcsolatba azok ott lent.
A professzor szánakozón nézett rám.
- Mi jó mérnöknek hisszük magunkat -mondta -de hogyan érhetnénk el őket? És nem is vagyok biztos benne, hogy nem volt köztünk semmiféle kontaktus.
Gondoljon csak a mitológia föld alatti teremtményeire, a trollokra, koboldokra meg a többire.
Elmerültem a gondolataimban.
Megpróbáltam magam elé képzelni az utcákat az épületeket és a lényeket, akik úgy haladnak az izzó kőzetben mint hal a vízben.
Egyszerűen fantasztikus volt.
Eszembe jutott, hogy az emberi faj milyen szűk hőmérsékleti és nyomáshatárok közt képes csak létezni.
Mi vagyunk a különlegesek és nem ők, hiszen a világmindenségben szétszórt anyag nagy részének hőmérséklete több ezer, sőt több millió fok.
- És -kérdeztem zavartan -most mit teszünk?
- Először is titokban tartjuk, mert még nagyon keveset tudunk. Ha elmondanánk, pánikot keltenénk. Fokozatosan fogjuk nyilvánosságra hozni. Első körben ki kell építenünk hálózatok egész sorát, hogy fel tudjuk mérni a szerkezet nagyságát. Elképzelésem szerint az adók hálózata észak felé terjeszkedne, egymástól tíz mérföld távolságra, de az elsőt valahol Dél-Londonban szeretném elhelyezni, hogy megtaláljuk ennek a valaminek a szélét. Egyidejűleg ismét megpróbálom növelni az adás energiáját. Ehhez azonban több támogatásra volna szükségem, hiszen számos technikai problémával kell még szembenéznem.
Megigértem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a további támogatás megszerzésére, és Dr Clayton professzor reméli, hogy a Miniszterelnök úr hamarosan felkeresi a laboratóriumot.
Addig is mellékelten küldöm a képernyőről készített képeket.

Miniszterelnök úr!

Tudom, hogy az Interplanetária Társaságnak folyósított támogatásukkal csaknem kimerítettük az éves keretet, de még az űrutazás sem lehet olyan fontos, mint ez a felfedezés!

Tisztelettel dr Matthews

5.oldal

Egy darabig csöndben ültem, és a különös fajra gondoltam, melynek hagyatékát vizsgáltuk.
Egyetlen egyszer -soha többet! -mentem fel az Árnyékvilágba, azon a nagy nyíláson, amit a mérnökeink nyitottak.
Félelmetes és felejthetetlen élmény volt.
A több rétegű védőruha igen megnehezítette a mozgást, és a szigetelésen át is éreztem, hogy milyen iszonyú hideg van körülöttem.

- Milyen kár -mondtam elmélázva, -hogy a megjelenésünk tökéletesen elpusztította őket. Értelmes lények voltak, sokat tanulhattunk volna tőlük.
- Nem hinném, hogy hibásak vagyunk. Soha nem hitte senki komolyan, hogy ilyen életfeltételek között, az abszolút nulla és az abszolút vákum közelében létezhet bármi életforma. Nem tehetünk róla -mondta Karn.
Én más véleményen voltam.
- Szerintem ez azt bizonyítja, hogy ők voltak az intelligensebbek. Végül is ők fedeztek fel bennünket előbb. Mindenki kinevette nagyapámat, mikor azt állította, hogy az Árnyékvilágból érkező sugárzás mesterséges eredetű.
Karn végigsimította egyik csápjával a kéziratot.
- Most kétségkívül rájöttünk ennek a sugárzásnak az eredetére. A dátum stimmel. Egy évvel a nagyapád felfedezése előtt.
Karn bántón felnevetett.
- Úgy látszik a professzor megkapta a támogatást. Képzelem, hogy meglepődött, mikor felmentünk a felszínre, pontosan a lába alatt!

Alig hallottam amit mondott, mert hirtelen rendkívül kényelmetlen érzés kerített hatalmába.

Arra gondoltam, hogy Callastheon nagy városa alatt még ezer és ezer mérföld mélységben egyre sűrűbb és egyre melegebb kőzet van, le egészen a Föld ismeretlen magváig.

Karnhoz fordultam.

- Ez egyáltalán nem nevetséges -mondtam halkan.
- Lehet, hogy most mi következünk!